Krúdy egy novellájában arról ír, hogy ha ételről van szó, a férfiak lenagyobb része a borjúpörköltet választaná. Hovatovább az is megfigyelhető, hogy ugyanezen férfiak az egyszerű asszonyokat szeretik. A nők választásáról nem szól a fáma.

Én itt most nem a nőkről, annál inkább az ételekről szeretnék írni. Nehéz úgy kiegyensúlyozottnak és igazságosnak lenni egy nép ételeiről nyilatkozván, ha mi magunk más miliőben nevelkedtünk. Egyik véglet, amikor mindent rossznak mondunk, elégedetlenek vagyunk a koszttal és a fűszerezéstől a felhasznált alapanyagokig mindenben kifogást keresünk - és bizonyára találunk is.

A másik véglet sem sokkal szívderítőbb. Ilyenkor az újonnan megismert konyha minden más elé sorolódik és hajlamosak vagyunk alapos vagy alaptalan indokokkal alátámasztani miben jobb az az új az otthon megismert réginél? Én ehelyütt a két véglet között fogok csapongani.

A finn konyha az elmúlt gasztroforradalmak (divathullámok) alatt csendben meghúzódott és nem láttatta magát. Más szóval: a finneken kívül senkinek halvány gőze sincs, hogy igazából mit esznek a finnek? Mert egy az előítélet ("biztos sok heringet meg rénszarvast esznek"), és megint más a valóság.

A finn konyha időről-időre életjelt ad magáról, mégha nem is úgy, ahogy azt sokan elképzelnék. 2001-ben például Silvio Berlusconi, az olaszok közismerten tapló miniszterelnöke megjegyezte (az EU parlamentben!), hogy a finnek még azt sem tudják, mi az a prosciutto!

Ugyanő, már 2005-ben, tovább ekézte a finn konyhát. Tette ezt olyan szinten, hogy a finnek visszahívták az olaszországi finn nagykövetet. Az olasz elmondása szerint "alig tudta legyűrni" a finn étkeket amikor Helsinkiben tárgyalt. Hozzátette: "Nem lehet egy lapon említeni az pármai "culatello" sonkát a füstölt rénszarvashússal!".

Természetesen ez is csak része volt egy játszmának, amelynek tétje az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság helyének elnyerése volt. Finnország elveszítette a meccset, amelyet Silvio jófej módon úgy kommentált, hogy Tarja Halonen finn köztársasági elnöknővel való tárgyalásai során "rég nem használt playboy trükköket" is be kellett vetnie.

A finn konyha ilyetén megaláztatásai után illenék néhány udvarias szót is ejteni az itteni ételekről.

A zord klíma és a sovány talajok évezredeken át meghatározták a földművelés irányait. Ebből a szempontból nem meglepő, hogy az itt alapvető "északi" jellegzetességek az orosz és skandináv konyhában is fellelhetők. A két egykori megszálló Svédország és Oroszország a finn főzési hagyományokra is rányomta a bélyegét, de erről itt most nem írok bővebben. A természeti adottságok és az emberi szándék együtt a sörfőzést is életre hívták, ám italokról ebben a posztban valamiért nem írok.

Az ország északi fekvése az ételeken is meglátszik: kevés vagy semennyi búzaliszt, annál több rozs- és zablisztből sütött kenyérféle. Kukorica itt nem (vagy alig?) nő. Zöldségeik között hagyományosan sok a gyökérzöldség (krumpli, cékla, sárgarépa, vajrépa - Brassica napus). Emellett érdekesség, hogy a fehérrépa, zellergumó és karalábé mára szinte teljesen eltűnt a polcokról errefelé. Egy jó húslevest így nehéz lesz összerakni.

Nagy táblákon termelik a repcét, de kölessel is találkozunk.

A konyhakertben főleg krumplit, hagymát, borsót és epret ültetnek. A kertekben elterjedt  a piros- és feketeribizli, a málna és az egres.

Azonban Finnország nem emiatt jó hely! Egy átlag-európai számára elképzelhetetlen mennyiségű erdő van itt! Az ország 70%-át borító erdők miatt a természet közelsége mindenhol érzékelhető.

Tőzeglápok, nyíresek, végtelen fenyvesek váltakoznak itt-ott az emberi lakhelyekkel. Ami a legjobb: az erdőkben szinte mindenhol terem az fekete- és vörösáfonya, valamint északon a lápi szeder (Rubus chamaemorus, finnül lakka), amiből mindenféle ínyencséget készítenek. Többek között likőrt és lekvárt is.

Az átlag finn azonban ritkán eszik lakkát. A boltok roskadásig vannak holland, spanyol, izraeli, stb. import zöldségekkel, gyümölcsökkel. Banán, alma, mandarin, narancs.

Csakúgy, mint Magyarországon, ahol tavaly sikerült belga répát és holland vöröshagymát vennem. Ez utóbbi azért vicces, mert egy holland túránk alkalmával derült ki a "hazai" hagymáról, hogy éppenséggel visszavittem szülőhazájába...

Mielőtt elfelejteném: a fűszerek valószínűleg dísznek állnak nagy számban és színben  minden finn konyhájában. Az ételeik nagy része nem igényel különösebb fűszerezést, inkább az alapanyagok íze érvényesül. Szívesen dúsítják az ételeket tejszínnel, tejjel és előszeretettel használják sűrítéshez a burgonya keményítőt. A pirospaprikát valamire rászórva, díszítésként használják leginkább.

Pár évvel ezelőtt egy nem hétköznapi ebédre voltunk hivatalosak: jávorszarvashús állt a házhoz, amit meg kellett enni. A menü: krumplipüré, húsgolyók (szín jávorszarvashús) és vörösáfonya lekvár volt. Ebben az egyébként ünnepi ételben fűszer gyanánt só és bors került. Egy magyar azért beletenne egyet s mást, csak a megszokás végett. Kis paprika, ki majoránna, kis ez kis az.

Ez itt nem szokás. A "só, bors, paprika" helyett itt a "só, bors, kapor" lenne a szent triumvirátus. Kaport sok ételbe tesznek, általában mindenbe, amiben hal van.

Az ebéd nem lehet teljes saláta, kenyér és vaj nélkül. Salátát (jégsaláta, paradicsom, uborka) a főétel előtt fogyasztanak. Olyan szinten, hogy még a pizzás-kebabos töröknél beletartozik az árba egy tányér sali a salátabárból.

A legtöbb finn ebédkor a főétel mellé vajaskenyeret, méginkább vajas - sajtos kenyeret eszik. A kenyér nem ám az a foszlós fehérkenyér, mégcsak nem is az egy nap után szétmálló félbarna. Ez, kérem finn kenyér. Sötétbarna, kisméretű, lapos és rozs. Olyan cipőtalp-szerű, de feltétlenül ehető, mitöbb: finom! Sok másfajta kenyér is létezik itt. Az egyik kedvencem a lapp kenyér, ami kinézetre lapkenyér. Tortillalapra vagy vastagabb palacsintalapra emlékeztet. Puha, feltekerhető, nagyon érdekes kaja.

A levesek nem népszerűek, mondhatni nem "leveses nép" a finn. Az errefelé népszerű tejes-krémes levesek sűrűségüknél fogva kitesznek egy ebédet, pláne kenyérrel.

Ebédkor szintén feltűnhet, hogy a finnek egy pohár tejet is megisznak közben. A menzán látni, hogy ki a finn: ők két poharat is bekészítenek a tálcára. Egyet a tejnek, egyet a víznek. A menzán ugyanis, a finn szokásoknak megfelelően, van tejgép, amiből zsírmentes tejet és másfél százalékosat is csapolhatunk. 

***

A történetet végtelenségig lehetne folytatni. Ha szeretünk enni, akkor ez a téma kifogyhatatlan örömforrásul szolgálhat. Épphogy a felszínt érintettük, ezért még több írást szentelek a finn specialitásoknak, húsoknak és az étkezési szokásoknak a jövőben.

Ti ki tudnátok bírni fűszeres kaják nélkül?