Akkor hát vessünk véget a meetingnek. Hiszen a Nap is lemenőben van...
(Finn humor, délután 3 táján)
Hírek:
- Elállt a hóesés, tegnapelőtt láttuk a Napot. Szép fényes.
- Az elmúlt 20 napban egyszer sétáltunk a bevárosban, a gyerek azonnal megbetegedett
- Nincs finn orvos: pakisztáni és észt írja az antibiotikumot. Hol vannak a finnek?
- Azóta itt mindenki megbetegedett, a gyerek még mindig lázas
- Még kb egy hónapig nem jön fizetés, majd eszünk amit találunk. Kutya és nyúl van bőséggel.
- Vettünk kanapét, hat hetet kell rá várni. most vágják a fát hozzá gondolom
- Egy cinke végre evett a kitett eleségből.
***
Amikor besűrűsödnek az események, az ember nem ír blogot, mert hát besűrűsödtek az események. Amikor meg lenne ideje, akkor meg nincs miről írni.
Az elmúlt két hétben már munkára hasonlító dolgokat csináltam. Persze, gyárban és egyéb kötött munkaidős helyen dolgozók fogják be a fülüket (sic!), hiszen ez a munka nem az a munka, ami nemesít meg szabaddá tesz. Nem is munka ez, a szó sztahanovi értelmében. Ez amolyan időtöltés, amit általában nem érzel erőfeszítésnek. A nap azért valamivel elmegy, és általában hasznosan is telik.
Azért bagatellizálom így el, mert van aki a bányában dolgozik meg pék. És tegye fel a kezét, aki komolyan azt gondolja, hogy egy egyetemi munka napi szintű nehézsége / fáradsága összemérhető egy átlagos szakmunkáséval. Mert szerintem nem.
Ez a világ annyira abszurd, hogy hallgatóként jópáran felteszik a kérdést: végülis, mi leszek én ha diplomázom? Biológus? Az meg micsoda? Kicsoda? Oké, hogy tudom mikor mi és hányan él a tóban. De ki fizet majd ezért nekem?
Látom, a hátsó sorokban valaki közbevágna, már emeli is a mutatóujját: "Na de..."
Mivel én a barikádnak ezen a kávé és állott könyvillatú felén vagyok, illik legalább úgy tennem, mintha védeném a mundér (nem is voltam katona...) becsületét. Na jó.
Más a felelősség, más a produktum, és nehezen forintosítható a haszon. Persze, ha elnyert pályázatokban mérjük, akkor igenis forintosítható egy kutatócsoport értéke. Nem kérdés, pályázni kell. Mivel mi semmi kézzelfogható, kormányozható netán ehető dolgot nem gyártunk, valakinek pénzt kell adnia. És ez azért elég komolyan megy itt, úgy látom.
Ami különösen érdekes, az a magabiztosság, amellyel itt egy-egy pályázatról beszélnek: ezt beadjuk, az talán meglesz, az jónak tűnik stb. A legtöbb ember ugyanis, kapaszkodjanak kérem, pályázati pénzből van a tanszéken. A phd hallgató, az ő témavezetője, a témavezető poszt-doktor munkatársa de még a litván és vietnámi MSc-s diák is! A MSc szakdolgozatra pályázatot adnak be, és ha az nyer (általában azért nyer valamennyit), lesz jó háttér a kutatáshoz. A diákoknak külön pályázatok állnak rendelkezésre a kurrens témákra, "felülről" ezzel próbálják kanalizálni a kutatási irányvonalakat. Esetünkben a zöldtetők kutatására állnak komoly összegek rendelkezésre.
Egy biztos: rengeteg érdekes témával találkozom itt. A csoport nemzetközisége biztosít egyfajta folyamatos eszmecserét, mert mindenki mást tud és másban jó. A tajvani phd-s pl. láthatólag nem tudta hová tenni, hogy én nem kreditrendszerben végeztem. Nem volt kredit? De hát akkor mi volt? - Jegyek. Meg bukás ha egyest kaptál...
Szóval, sok-sok akadályon át vezet az út, amíg elérkezünk idáig. Sok tanulás és türelem és rengeteg idő kell mindehhez. A tanulás például nem mindenkinek a kenyere, sokak (pl. egy itteni földműves, egyben hókotróvezető ismerősöm) szerint az iskola kifejezetten káros intézmény ahol csak hülyéket képeznek. Egy gyakran szaunázó, ám épp nem finn ismerősöm is épp a diplomásokat tartja a leghülyébbnek. Persze mert ő maga nem az. hehe :)
Adalék: a fenti hókotróvezető ismerős meséli, hogy ha esik a hó, ő eurókat lát esni az égből.
Ugyanígy gondolkodott Attila, az egykori pécsi főbérlőnénim unokája, aki egy téli napon (konkrétan: 1998 január) otthagyta a gimi harmadikat és kőművesnek állt, mert tetszett neki, hogy jól fizetnek. Nem lehetett visszakönyörögni a suliba, pedig ötös volt németből.
Lám, hamar kiderül, ki nem való az egyetemi világba. Aki szereti, hogy fizetnek, az időben keressen magának más állást, különben csalódások érik. Az egyetemi világban, eddigi tapasztalataim szerint, baráti-, önkéntes- és kölcsönös megnemtámadási, azaz nem is tudom partnerségi alapon zajlik a munka, ami a munka után járó fizetséget nem pénzben, hanem kölcsönös partnerségben és megnemtámadásban stb. méri. ("Tudod, ők sohasem fizetnek, de mi mindig megtartjuk ezt az órát nekik")
Ezért ért váratlanul az a vallomás, amit egy itteni kolléga tett a múlt héten: "Még nem tudom, milyen forrásból fogom kifizetni a pluszmunkádat. A szakvezetést nem kell elvállalnod addig, amíg nincs meg rá a pénz." Álltam és hirtelen nem értettem mit mond. Ja, hogy MSc szakdolgozati munka vezetéséért nem tud pluszban fizetni? Micsoda csapás.
Egyébként aki kíváncsi arra, hogy miért ilyen gazdagok a svédek (tehát a finnek. de az oroszok nem), annak itt a titok. Badacsonytomaj és Tapolca között árulta el egy néni, bizalmasan: "Ollóval levágják a fogkrémes tubus alját, ha nyomásra már nem jön több az elején."
Tegnap óta tudom, hogy a finnek azért nem járnak lifttel, hogy takarékoskodjanak az árammal. Lehet, hogy a néni is szimbolikusan értette? Hogy takarékoskodnak a svédek.
Takarékoskodjunk, de okosan! Én például lifttel járok mindenhova.
***
Pénz nélkül meghal a Föld / És Dubajban se lenne ennyi zöld.
A pénz miatt (Kiscsillag - Péterfy Bori & Love Band)
