Újra itt a nyár, int a napsugár,

A kemping telve már,

Tárt karokkal csakis minket vár.

(Hungária: Gyere, gyere Juli)

A nyár még fényévekre tőlünk, de a február zsigerből a tavasz gondolatát váltja ki belőlem. Ez errefelé, a fagyos északon ugyan önfeledt derűt vált ki, de hat év pécsi diáklét után nekem ne mondja senki, hogy májusban jön a tavasz!

Egyszer január végén az ötös(!) biokémia után még a Nap is velem örült, és olyan tavasz kerekedett, hogy ingujjban mentem a Makáriba a jutalomsörért! Aznap a reggel még kilátástalanul sötéten és hidegen indult, de Pécsen a Nap mindig kisüt - legalább ennyi öröme legyen a pécsieknek! Mert azt még mindig nem tudom, Pécsen miből él az a majd' kétszázezer ember? Mert ipart a város csak nyomokban tartalmaz, és az is annyira biztos mint az EKF igazgatói széke.

Jó, van egy rakás egyetemista akik esznek - isznak amíg futja a diákhitelből, de aki nem sörgyárban dolgozik? Az, kérem elmegy a Finn utcába és megnézi van-e a soron valami meló? Rátartiságom abból fakad, hogy ahonnan én jövök, ott minden sarkon ipari parkok teremnek. Igaz ami igaz, ott viszont sokkal kevesebb egyetem meg tudásközpont van.

Pécsre visszatérve, a Ferencesek utcájában egyedül valami 15 utazási irodát számoltam pár éve, ebből minden második Horvátországba vitt utasokat. A másik érdekesség az ormótlanul hosszú fesztiválszezon volt: április végétől októberig folyamatosan fesztiváloztak a Szent István téren. Pörgött a malac, utcahossz borárusok álltak és kétévente kivetítőn ment a foci VB vagy EB a Dantéban. Lehet így normálisan dolgozni, urambocsá' tanulni? Naugye.

Ez lenne a titok? A pécsiek télen elutaznak, majd hazajönek fesztiválozni az első fagyig.

Itt Helsinkiben a tavasz még kicsit odébb van, de két hete megjelent egy nagy fényes dolog az égen, aminek mindenki örült. Hétág, verőfény, melengető napfény ami azonnal beszédtémát szolgáltatott az egyébként nem túl beszédes finneknek. Mivel odakint még mindig mínusz száz fok van, óvatos duhajként a jó meleg szobából nézegetjük a napot, kimenni őrültség lenne.

Az elmúlt hetekben bibliai méreteket öltött az a csapássorozat ami minket ért: Friida majd' két hétig folyamatosan beteg volt, magas láz és orrfolyás. Ezt követte egy laza gyomorfertőzés ami először a gyereket kapta el, majd sorban a szülőket is. Volt pár nap eseménytelen szünet, ami arra épp jó volt, hogy az ujjam kétszeresére dagadjon valami fertőzéstől. Öröm az ürömben, hogy hamar megtanultam a finn egészségügyet, noha még itteni TAJ kártyám sincs. Jön az is, de akor meg már tuti nem fog kelleni.

(A képen a házunk mögötti tavacska látható)

Szóval az elmúlt egy-két hét nem igazán a munkáról szólt. Amit sajnálok, mert az elemzésekből már látszanak az eredmények, és el kellene kezdeni írni a cikket. Alapvetően lelkesítő a tempó amit itt tapasztalok. A hosszas adatrendezés után három-négy emberrel közösen megbeszéltem a szükséges technikát, én megcsináltam az elemzéseket, majd három hét alatt egy "cikknyi" eredmény született. Megnyugtató érzés, hogy a kollégák pontosan tudják, hogy mit akarnak és azt is, hogy hogyan érik el. A kétely, bizonytalanság nyomát sem tapasztalom.

***

Mindemellett más tennivalónk is akadt: Lapuában holnap rendezik azt a fotós..hm..eseményt, amelynek meghívott előadói lettünk. Az egy órás előadás egyben a "Hétköznapi történetek"  kiállításunk megnyitója is lesz ami szintén holnap kezdődik a földszinti nagy galériában. Egy ppt prezentáció keretében Niina fog beszélni, mivel ő tud finnül.

Izgalmas dolog visszavinni az anyagot oda, ahonnan "elhoztuk". Fontos, hogy méltóak maradjunk azokhoz az emberekhez, akikről - és akiknek mesélünk. Mindemellett objektívnek is kell maradnunk, és nem eltúlozni a 340 magyar szerepvállalását, amely szimbolikus jelentőségében nagyon is-, ám gyakorlati hasznában alig volt értékelhető a Téli háború kimenetét tekintve.

Ez nagy felelősség, de azt gondolom, hogy sem a minőséggel, sem a mi hozzáállásunkkal nem lehet gond. Soha nem állítottuk, hogy a téma tudósai lennénk. Nem okoz gondot megnevezni azokat, akik előttünk már valamit letettek az asztalra. Érdekesség (magyar szokás?), hogy épp a téma felkent szakértői fúrják egymást holmi csip-csup ügyekért. Az egyiknél azért estünk ki a pikszisből, mert a Múzeum a másikat hívta meg beszédet tartani.

Furcsa és elgondolkodtató, hogy a finnországi magyar önkéntesek kutatásában élenjáró úr egy rosszul megszerkesztett vékonyka könyvön kívül semmilyen kézzelfoghatót nem közölt eddig. Évtizedek nehezen megszerzett tudása válik enyészetté így, holott érdeklődés volna minden információmorzsára.

Elgondolkodtató ám cseppet sem furcsa az a mód, ahogy a hazai közvélemény zsigerből politikát csinált a projektünkből.

Kémeri Nagy Imre főhadnagy megosztó személyisége - eltökélt hazafi vs. antiszemita bajkeverő, valamint a kommunista Szovjetunió ellen harcba induló magyarok hősi képe a jelenlegi politikai klímán váratlanul erős reakciókat váltott ki egyesekből.

Jó példa a Rubicon történelmi magazin, amely címlapon hozta cikkünket (Kémeri Nagy fotójával) ám nem(?) számolt a jövetkezményekkel: egy neves szaklektor dühös hangú levélben követelte, hogy neve többé ne jelenjen meg a lap impresszumában, mert nem vállal közösséget egy "ilyen" orgánummal.

Finnországban, ezen belül az erősen patrióta ("jobbos?") érzelmű Lapuában a dolog ennél egyszerűbb: "hősiesen ellenálltunk és elseggeltük a ruszkikat. Mindenkinek, aki ebben segített, annak maxi riszpekt".

Bárkivel nyíltan kiáll
Aki megsérti a vadon törvényét
A sasnak is a múltkor lerúgta a veséjét. Béka! 

(Belga: Zsolti a béka)